A Római Magyar Akadémia illetve a Párizsi Magyar Intézet felújítását külön-külön felhívásban tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Előbbi épületegyüttesének teljeskörű felújítása céljából restaurálási kiviteli terv, építési engedélyezési- és tender szintű tervdokumentáció készítése, valamint az építési engedély megszerzése a feladat.
Kapcsolódó
A másik projekt a Párizsi Magyar Intézet ingatlanának teljes körű felújítása céljából felmérési, engedélyezési és tender szintű tervdokumentáció készítése, valamint az építési engedély megszerzése.
Mindkét felhívásra augusztus 5-ig lehet jelentkezni. A kiválasztott jelentkezőket augusztus 19-ig értesíti az ajánlatkérő.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető