A kormány Magyarország külpolitikai és kulturális diplomáciai érdekeinek érvényesítésével indokolta az intézetek létrehozását.
A helyet mindkét városban bérli az ország, erre az idei költségvetésből 493 millió forintot különített el a kormány. Az üzemeltetéshez, karbantartáshoz pedig 124 millió használható fel idén.
A jövő évtől az állami költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetén belül legfeljebb 532 millió forintot kell előirányozni a két intézet működtetésére.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban