Bővülhet az elektronikus ügyintézés lehetősége, így csökkenhet az eljárások időtartama és rugalmasabbá válhat a fogyasztói igények kiszolgálása az áram- és a földgázszolgáltatásnál. Ezt célozza az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden benyújtott törvényjavaslata, amely emellett több energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvény módosítását is tartalmazza a közelmúltban az energiaszektorban végbement változások és intézkedések miatt - írja közleményében a szaktárca.
A javaslat szerint csökkenhet az eljárások időtartama és rugalmasabbá válhat a fogyasztói igények kiszolgálása az e-ügyintézés fejlesztésével. A javaslat szerint a felhasználón kívül, a még felhasználói státusszal nem rendelkező igénybejelentő is élhet majd az elektronikus kapcsolattartás lehetőségével és azonosítási eljárást követően az engedélyes által biztosított informatikai felületen is eleget lehet majd tenni az írásbeliség követelményének.
Kapcsolódó
Mivel az egyetemes szolgáltatást érintő szerződések esetében gyakran elmarad azok írásba foglalása, lehetségessé válik a szerződés ráutaló magatartással történő létrejötte, illetve az is, hogy jogvita esetén ne lehessen az írásbeli szerződés hiányára hivatkozni. Az egyetemes szolgáltatást érintő szerződések esetében nem lesz szükséges a szerződés visszaküldése, az elköteleződés a szolgáltatás igénybevételével ténylegesen megkezdődik.
A távhőszolgáltatásról szóló törvény szigorítását követően a földgázkereskedő lehetetlenülése esetén a továbbiakban 7 nap áll a távhőtermelő rendelkezésére, hogy új kereskedőt találjon, és ezalatt a felhasználók ellátását a földgáz biztonsági készletből vásárolt földgázzal lesz jogosult biztosítani. Az eddigieknél szigorúbb szabályozás hozzájárul a visszaélésszerű helyzetek megakadályozásához, valamint garantálja a folyamatos, megbízható és megfizethető távhőellátást.
A kormány célja, hogy a megfelelő műszaki - biztonsági állapottal rendelkező bányászati célú mélyfúrásokat (meddő szénhidrogén kutatófúrás, kút, illetve a termelésből kivont, a mező termeltetéséhez már nem szükséges vagy műszakilag alkalmatlanná vált szénhidrogénkút) eredeti állapotukban megőrizze és így elkerülhetők legyenek a szükségtelen kútfelszámolások. A bányatörvény módosításával biztosítható a kutak akár bányászati, akár más alternatív célra – például szén-dioxid tárolása, vízkivétel, geotermikus energia kinyerése – történő hasznosíthatósága.
A vonatkozó európai uniós szabályozás átültetése érdekében szükséges a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítása, így a felhasználók a jövőben a víziközmű ágazatban is csak akkor kezdeményezhetnek panaszeljárást a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál, ha azt megelőzően a szolgáltatóhoz fordultak, hogy rendezzék az ügyüket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Nagy Márton azt mondja, nem lesz leszerelés

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
