A túró- és savóital gyártását fejlesztette a Sole-Mizo Zrt. egy uniós támogatással megvalósuló, 1,8 milliárd forintos költségvetésű projekt keretében - közölte Herczeg István, a Bonafarm-csoporthoz tartozó cég közép-európai operációs igazgatója Szegeden. A 845 millió forintos európai uniós és kormányzati támogatással megvalósult fejlesztést lezáró sajtótájékoztatón elmondta, a tejkvóta megszűnése óta egyre nehezebb helyzetbe kerül a teljes magyar tejágazat. A logisztikai távolságon belül lévő országokból - ahelyett, hogy a tejfelesleget saját piacukon levezetnék - jelentős export érkezik a magyar piacra, és emellett komoly a "kvázi" illegálisan értékesített mennyiség is.
A Sole-Mizo Zrt. stratégiájának része, hogy a hazai piacra állít elő friss termékeket, többek között túrót, amelynek a tradicionális változatát nem igazán lehet külföldről behozni - közölte a szakember. A tavaly februárban indult és most zárult projekt során az élelmiszer-ipari cég házon belül például olyan kutatásokat végzett és hajtott végre technológiai fejlesztéseket, amelyek természetes enzimek és enzimpreparátumok segítségével csökkentik a termelési veszteséget, miközben a termékek beltartalma és élvezeti értéke javult - közölte a szakember. Hozzátette: a módszerrel lehetővé vált a termékek minőség megőrzési idejének növelése is.
Az új termékek, valamint a gyártásukhoz szükséges alapanyagok megfelelő tárolásához a vállalkozás korszerűsítette raktározási és logisztikai informatikai rendszerét - tudatta az igazgató.
A Sole-Mizo Zrt. Magyarország egyik meghatározó tejipari vállalkozása. A cég konszolidált árbevétele tavaly mintegy 60 milliárd forint volt. Az idei évre az értékesítés mennyiségének 15 százalékos emelkedését várják, a piacon bekövetkezett árcsökkenés mellett változatlan bevétel mellett. A mintegy ezer főt foglalkoztató cég fejlesztéseinek célja az alkalmazotti létszám megtartása, de a volumennövekedésnek és a beruházásoknak köszönhetően 1-2 százalékos bővítés is elképzelhető - mondta Herczeg István.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon