A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. A Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és e miatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították.
A döntőbizottság közérdekű bejelentés nyomán indított eljárást az ügyben. Határozata szerint az ügyben súlyos jogsértés történt, az eredménytelenül zárult eljárást a közbeszerzési törvénybe ütköző módon folytatták le, ezért a döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatkérő által 2019. november 7-én az ajánlattevők részére megküldött jogsértő eljárást lezáró döntést.
Kapcsolódó
A döntőbizottság a BKV és BKK részére egyetemlegesen kiszabott bírság összegének megállapításakor figyelembe vette a beszerzési eljárás nettó 5 milliárd 736 millió forintos becsült értékét, valamint, hogy a jogsértés hatást gyakorolt az eljárást lezáró döntésre, illetve, hogy a jogsértő döntés megsemmisítésével a jogsértés orvosolható.
A döntőbizottság határozata ellen a Fővárosi Törvényszéken indítható közigazgatás per.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az