Sokkolta az érintett tanácsadó cégeket és ügyvédi irodákat az a kormányrendelet, amely szerint egy hamarosan kiírandó, hatalmas tender után már csak pár cég végezheti Magyarországon a kormányzati szervek és többségi állami tulajdonú cégek közbeszerzéseinek lebonyolítását - írja a Telex. Az érintett vállalatok többségének két út marad: vagy beállnak a kiválasztottak alá, vagy felhagynak a tevékenységükkel.
A piac várakozásai szerint néhány nagy szereplő tud mérete és jó politikai kapcsolatai révén befutni. Az Optenben böngészve és a hírportál forrásainak várakozásai szerint a következő körből kerülhetnek ki a befutók: a WIT Zrt, a Csendes Consulting Zrt, a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, illetve esetleg a Provital Zrt..
Ezeknek a cégeknek lehet majd esélye a KEF (Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság) nagy pályázatán, igaz, az talán még elképzelhető, hogy mások összeállhatnak konzorciumokba, de a kisebbek vélhetően nem sok jót remélhetnek.
Az intézkedés azért nehezíti az életet a közbeszerzések világában, mert eddig is munkaerőhiány volt ebben az ágazatban, a szakemberek nem nagyon bírták a sok feladatot. Egy nagy építtető, vagy minisztérium saját hatókörében is megoldhatja a közbeszerzések bonyolítását, de akkor fel kell vennie egy szakembert.
A jövőben szűkülhet a mezőny, a győzteseknek majd rengeteg emberre lesz szükségük, így biztosan átvesznek majd munkatársakat, vélhetően alkalmazhatnak majd alvállalkozókat.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el