Múlt hét pénteken a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) "Vámszedő" fedőnevű akciója során korrupció és közbeszerzés befolyásolásának gyanújával 9 személyt vett őrizetbe. Az őrizetbe vettek között Frantisek Imreczen, a pénzügyi felügyelet (FS) volt vezetőjén kívül ott volt a most őrizetbe vett nagyvállalkozó testvére Peter Brhel is - írja az MTI.
Jozef Brhelt - akit szlovák lapok a volt kormánypárthoz, az Irány - Szociáldemokráciához közel állónak neveznek, s aki az energetikai ágazatban, korábban pedig az IT-szektorban tevékenykedett - a múlt pénteki akció során még nem tudták őrizetbe venni, mert külföldön tartózkodott. Közben a nagyvállalkozó hazaérkezett és önként jelentkezett a rendőrségen, ahol kedden több órás kihallgatásnak vetették alá, majd ezt követően őt is őrizetbe vették.
Jozef Brhel - ügyvédje közlése szerint - kategorikusan visszautasított minden, a rendőrség által ellene felhozott vádat, amelyeket védője indokolatlannak minősített. "A bizonyítási tényállás jelenlegi helyzetére való tekintettel azzal számolunk - hogy amennyiben nem politikailag motivált ügyről van szó - ejteni fogják a védencem ellen felhozott vádakat" - idézte a TASR Ludovít Stanglovicsot, Brhel ügyvédjét.
Az üggyel foglalkozó speciális ügyészség a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem közölt érdemi információt a kihallgatásról.
A NAKA már novemberben és decemberben is több komoly visszhangot kiváltó rajtaütést hajtott végre, melyek során főként magasrangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Ezeknek az őrizetbevételek sorozatát élesen bírálták a jelenlegi szlovák parlamenti ellenzék legerősebb szereplői - az előző kormány politikusai - akik azt állítják, hogy Igor Matovic, kabinetje politikai küzdelemre használja a rendőrségi őrizetbevételeket - írja a magyar állami hírügynökség.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége