Elsősorban a nyílt égésterű kazánoknál fordul elő, hogy a hőcserélő lemezei között nem tud megfelelően áramolni a füstgáz. A tisztítatlan kazánok ismérvei a bőséges por a deflektorok környékén, valamint a kazán többi alkatrészén. Igazán árulkodó, ha a burkolat megégett, a hőtől barnásan elszíneződött. Ha a láng oldalt "kicsap", akkor már nagy a baj. Ilyenkor alapos tisztításra van szükség. A gázkazán tisztítása nem azt jelenti, hogy végigporszívózzuk, letisztítjuk a készülékházat. A kazánt szét kell szedni, az égőt ki kell mosni, a protokollnak megfelelően alaposan át kell vizsgálni, és az alkatrészeket meg kell tisztítani - írja cikkében a szakportál, amely szerint szakemberrel mindig érdemes megnézetni az eszközöket. A beltérben pedig nem csak a rácsokat kell megvizsgáltatni, de a vízkövesedést és az iszapleválasztó állapotát is. Tisztítás után hallható, hogy sokkal jobb lett az égés, sokkal erőteljesebben működnek a fúvókák, így megfelelőbb és gazdaságosabb lett az üzemeltetés.
A hőszivattyúk esetében a tartós hideg időjárás mellett meggyőződhetünk a hőszivattyúk előnyeiről és hátrányairól egyaránt. Fontos szempont, hogy ne ítéljünk előre, előfordulhat ugyan, hogy ebben a hónapban talán magasabb lesz a villanyszámla, azonban a hőszivattyúk működését, jósági tényezőjét, hatásfokát (COP) a teljes szezonra (SCOP) kell vizsgálni. Tartósan 0 fok alatt a hőszivattyúk, fűtő split klímák hatásfoka jelentősen csökken.
A meleg időben is rengeteg kosz, falevél, por, virágszirom stb. kerülhet az elpárologtató felületére, vagy a lamellák közé. A legkomolyabb problémát a nyárfa bolyhos vattája jelentheti. Ezektől kötelező (egyébként évente többször is érdemes) megtisztítani az elpárologtató felületét.
Újépítésű, felújított ingatlanoknál az jelenthet gondot, hogy gyakran vagy túl kicsit, vagy túl nagy hőtermelő berendezések kerültek fel a falakra, máskor a berendezések túl nagyok és a fűtésrendszer kialakítása alulméretezett. "Például egy kondenzációs készüléknél is, hogy jobb hatásfokkal működjön, nem maradhat el a méretezés. Többször előfordul a gyakorlatban, ha egy meglévő fűtési rendszeren történik kazáncsere, hogy az új kondenzációs készülék nem hozta az elvárt megtakarításokat. Ennek oka, hogy magasabb vízhőfokhoz lettek méretezve a radiátorok, ami már az alacsonyabb, 50-60 fok vízhőmérséklethez nem lesz megfelelő, így nem tud a készülék kondenzációs üzemben dolgozni" - jelzi a lap, hogy miért érdemes szakembert hívni még a fagyok előtt, amikor a készülékekre már nagy szükség lesz.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban