Kína már nemzetközi PR- és dezinformációs kampányokat is kezdett, hogy lemossa magáról a koronavírus-járvány vuhani kitörését, amely után az egész világra kiterjedt a pandémia. Adományozásokkal, a kellemetlen jelentések befolyásolásával, az Egészségügyi Világszervezet támogatásával próbálták kezelni a helyzetet. Azóta viszont kiderült már, hogy az újfajta vírust elsőként felismerő orvost például megpróbálták ellehetetleníteni, mielőtt az a hivatalos közlések szerint épp a Covid-19-be halt bele.
December 28-án viszont újabb fordulatot vett a kínai Covid-kommunikációs politika: a korábban ügyvédként dolgozó, 37 éves Csang Csant, a járványról az elsők között tudósító újságírót négy év börtönre ítélték. Csang többek között a túlterhelt vuhani kórházakról szóló videókat tett közzé az interneten.
A bíróság "viták szításában és bajkeverésben" találta bűnösnek a nőt, aminek a maximális büntetési tétele 5 év is lehetett volna. Viszont az eljárás során a bíróság nem részletezte a videók és az írások tartalmát, és meg sem mutatta a védelemnek. Így nem volt lehetőségük megérteni, pontosan milyen jogsértést követett el Csang Csan.
Az újságírót május közepén vették őrizetbe Sanghajban, és júniusban éhségsztrájkba kezdett tiltakozásként. A védőügyvéd arról is beszélt, hogy a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyaláson Csang tolószékben vett részt, rossz egészségi állapotban - írja az Euronews, amely szerint más aktivisták és újságírók miatt is zajlanak eljárások a koronavírus-járványról való tájékoztatás miatt.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak