A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (Ptk.) megemelte a kft.-k minimális törzstőkére vonatkozó követelményeit. Míg korábban 500 ezer forintos törzstőke volt kötelező, ezután már csak 3 millió forint befizetésével lehet kft.-t alapítani.
A már működő társaságoknak a hatálybalépést követő első létesítő okirat módosításkor kellett feltölteni a tőkét 3 millió forintig. Ha azonban az elmúlt 2 évben nem volt szükség erre, akkor legkésőbb 2016. március közepéig intézkedniük kell törzstőkéjük felemeléséről és ennek cégbírósági bejegyeztetéséről - olvasható a tanácsadócég közleményében.
Több lehetőség is van változtatni
A legegyszerűbb módszer - a hiányzó 2,5 millió forint befizetése - sokaknak problémát okozhat, ezért érdemes átgondolni a többi megoldási lehetőséget. Ugyanis nemcsak a tőke tényleges befizetésével lehet orvosolni a problémát, hanem például az eredménytartalék vagy tőketartalék átcsoportosításával. Lehetőség van továbbá a tőkét egyéb nem pénzbeli vagyonnal, úgy nevezett apport útján növelni, vagy ha van - a tagi kölcsönök felhasználásával.
Ha a legfájdalmasabb módszert, a 2,5 millió forintos különbözeti tőke befizetését választják a vállalkozások, akkor is jó hír, hogy a pénz a bankszámlájukra kerül, így üzleti célokra azonnal fel lehet használni. Másrészt a Ptk. szabályai rugalmasak a tőkeemeléshez kapcsolódó befizetés időzítésére vonatkozóan.
Pénzügyileg egyszerűbb, de adminisztratív szempontból bonyolultabb megoldás a társaság meglévő, szabad (azaz le nem kötött), pozitív saját tőkéjének átcsoportosítása
Tekintettel arra, hogy az előző üzleti évre vonatkozó beszámoló csupán 6 hónapig használható fel ilyen célra, a 2014. évi beszámoló már nem alapozhat meg ilyen tőkeemelésről szóló döntést, a 2015. évi beszámoló pedig csak akkor megfelelő, ha az még 2016. március 15-e előtt elkészül és a tulajdonosok el is fogadják. Ez utóbbi esetben lehetséges az is, hogy a tagok a mérlegelfogadó taggyűlésen döntenek a tőke átcsoportosításáról.
Az ilyen tőkerendezés sajnos nem minden társaság számára elérhető. Az EVA-s vállalkozásoknál például a jogszabály nem teszi lehetővé a jegyzett tőkén felüli vagyonból való tőkeemelést, ezért ezek elsőként osztalékként tudják jóváhagyni felhalmozott többletvagyonukat, és aztán a saját pénzből tudnak tőkét emelni.
Végül lehetőség van a tőkét egyéb nem pénzbeli vagyonnal apport útján növelni.
Mivel az eljárás időigényes, az érintett vállalkozásoknak nem szabad tovább halogatniuk a tőkekövetelményekkel kapcsolatos teendőik elvégzését, és érdemes mielőbb kikérniük könyvelőik tanácsát a legjobb megoldás kiválasztásában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető