A hatóság honlapja szerint a Magyarország-Izrael, illetve a Magyarország-Ukrajna közötti repülési jogokra nyújtottak be egy-egy kérelmet - erre egyébként az előbinél július 6-ig, utóbbinál pedig július 4-ig van lehetőség. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazhatója korábban a Malév repülési jogainak rendezetlenségét is azokhoz a körülményekhez sorolta, amelyek rontják a ferihegyi repülőtér régiós versenyhelyzetét (mert kiosztásukig több EU-n kívüli városba nem indulhatnak járatok Budapestről).
Az uniós szabályozás, illetve a vonatkozó magyar kormányrendelet nyilvános eljárást ír elő a jogok értékesítésére, amelyen bármely Magyarországon letelepedett uniós légifuvarozó benyújthat kérelmet. A Malév engedélyeit a légügyi hivatal 2012. április 17-i határozataival vonta vissza, az újraosztás ezt követően indulhatott meg. Tájékoztatást az izraelin és ukránon kívül első körben a moldovai, tunéziai, vietnámi, törökországi szíriai, etiópiai és szudáni repülési jogokról tette közzé a hatóság.
A Malév február 3-i leállása után Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt bejelentette: jelezték a fejlesztési tárcánál igényüket a Malév leállása miatt felszabaduló, bilaterális repülési jogokra. Elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli, Tel-Aviv-i jogokat szeretnék megszerezni, mondta akkor.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter