Az üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a karcagi nővel szemben a főügyészség - írta közleményében a vádhatóság az MTI-nek.
A vádiratban 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, két rendbeli sikkasztás, öt rendbeli számvitel rendjének megsértése, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt emeltek vádat az előzetes letartóztatásban lévő nővel szemben.
A vádlott által döntően magánszemélyeknek okozott kár összege százezer forinttól egymilliárd forintig terjed. A 768 sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények kárértéke összességében meghaladja a tízmilliárd forintot, ezzel szemben a vádlott által az évek során a sértetteknek kifizetett - megtérülésként értékelhető - pénz nem éri el a négymilliárd forintot.
A tájékoztatás szerint a vádlott egy budapesti székhelyű szolgáltató kft. ügyvezetőjeként a gazdasági társaság budapesti és karcagi irodáiban a cég megalapításától, 1999. augusztus 9-től kezdődően 2015. április 14-ig rendszeresen jogosulatlanul kötött lényegében betétgyűjtésre irányuló, részben forintalapú, részben devizaalapú határidős, valamint portfólió kezelésére irányuló szerződéseket.
A nő havi 1-1,75 százalékos és évente akár 22 százalék feletti hozam garantálása mellett vállalta az átvett összegek forgatását. Az ügyfeleit megtévesztve a szerződésekben vállalta, hogy a neki befektetés céljából átadott pénzek különböző pénzintézeteknél betétet vagy értékpapír-befektetést képeznek. Az átvett összegeket azonban nem helyezte el pénzintézeteknél, azokra nézve befektetési tevékenységet nem folytatott.
A vádlottnak a betétgyűjtési tevékenységre nem volt engedélye. Ennek ellenére szerződéskötéskor az ügyfeleit arról tájékoztatta, hogy a tevékenységét jogszerűen működő pénzügyi szolgáltatóként, ellenőrzött formában végzi és az erre kiadott engedély a birtokában van. Valótlanul hivatkozott arra is, hogy a befektetni kívánt pénzekre az Országos Betétbiztosítási Alap harmincmillió forintig garanciát biztosít.
A nő nem rögzítette a sértettek készpénzes befizetéseit a kft. könyvelésében, amikor pedig átutalták neki a pénzt, azt kérte, hogy jogcímként valutavásárlást jelöljenek meg. A vádlott a sikeres tevékenység látszatának fenntartása érdekében az ügyfelek által kezdeményezett hozam-, illetőleg tőkekifizetéseket pontosan teljesítette. A kifizetések fedezetét azonban nem a kft. gazdálkodásának eredménye, hanem a sértetti befizetések biztosították. A szerződések lejártakor a sértetteknek más befektetések révén el nem érhető magas hozamot mutatott ki. Tevékenységével arra ösztönözte őket, hogy ne vegyék ki a befektetett tőkéjüket, a szerződéseiket hosszabbítsák meg és további megtakarításaikat is nála helyezzék el.
A nő az ügyfeleitől átvett pénzekből biztosította a családja megélhetését is. Nagy értékű ingatlanokat, gépjárműveket vett, a családtagjaival költséges utazásokon vett részt.
Az ügyészség szerint a vádlottnak már a befizetett tőkeösszegek átvételekor sem állt szándékában, hogy valamennyi sértettnek akár csak az eredetileg befizetett tőke összegét visszatérítse.
A kft. az ország több pontján működő irodáit 2015. április 14-én bezárta. A sértettek a befektetési pénzüket a továbbiakban nem tudták felvenni, azokra a felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyona nem nyújt fedezetet - olvasható a közleményben.
A Kun-Mediátor Kft. vezetője a felelősségre vonás elől külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A Karib-tengeri Belize-ben fogták el 2016. december 8-án és december 13-án hozták Magyarországra, a 62 éves karcagi nő tavaly december 16-e óta van előzetes letartóztatásban.
A nő a piramisjátéknak nevezhető tevékenységgel több mint 16 milliárd forintos kárt okozott - írta korábban a rendőrség honlapja,
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)