Ötezer forintnál többet költ kávéra havonta a magyarok 15 százaléka – derül ki a Coca-Cola és a GKID közös felméréséből. A közel 2500 fő megkérdezésével készült kutatás azt is vizsgálta, mi alapján választanak kávézót a fogyasztók, és mennyi pénzt hagynak ott.
A 18-24 év közöttiek fele egyáltalán nem kávézik, és akik mégis, ők inkább napközben a barátaikkal ülnek be egy vendéglátóhelyre. Ebben a korosztályban a legnépszerűbb a kávézók látogatása, hiszen ez számukra egy barátokkal való találkozási pont – mondta Gávris Iván, a Coca-Cola Magyarország kávészakértője. A 25-29 év közöttiek is szeretnek vendéglátóhelyeken kávézni, 74 százalékuk mondta, hogy egyszerűen szeretnek emberek között lenni. Az összes válaszoló átlagosan 1132 forintot tart méltányosnak egy csésze kávéért, a 18-24 évesek viszont ennél kevesebbet. „Fokozatos az elmozdulás a funkcionális kávézástól a minőségi kávézás felé” – mondta Gávris. Érdekesség, hogy a 60 év felettieknek csak a 19 százaléka válaszolta azt, hogy egyáltalán nem iszik kávét.
Egy nem elég
A rendszeres kávéfogyasztók 60 százaléka naponta két-három kávét iszik. A válaszadók közel fele havonta legfeljebb háromezer forintot költ kávézásra, negyedük pedig 3-5 ezer forint között. Kávézóban is hasonló az arány, ott minden ötödik magyar költ 3-5 ezer forint között havonta, nagy részük pedig háromezer forintot sem. A válaszolók több mint fele a kávézó hangulata alapján választ, 42 százaléknak pedig fontos, hogy ismerje a helyet, a kínálatot és a személyzetet. A válaszadók harmada az elhelyezkedés alapján dönt egy vendéglátóhely mellett. Míg a fiatalok körében 43 százalék tartja fontosnak, hogy legyen wifi a kávézóban, az összes megkérdezett közül mindössze 6 százalék igényli a hálózatot.
Kapcsolódó
Otthon a legtöbb embernek kapszulás kávéfőzője van (35 százalék), a válaszadók harmada kotyogós kávéfőzőt használ, közel ugyanennyien pedig hagyományos eszpresszókészítőt. Sokak számára azonban véget ért a home office: az irodai munka újraindulásával ismét népszerű lett az kávézás útközben. Ez Budapesten és a nagyvárosokban a legnépszerűbb, kisebb településeken kevesebbet költenek az emberek kávéra az úton.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az