Az Ikarus székesfehérvári gyárában készült, zéró emissziós, tisztán elektromos autóbuszok különlegessége, hogy gyártásuk során a magyar hozzáadott érték meghaladja az 50 százalékot – közölte a cég.
Az elmúlt 4-5 év technológiai fejlesztésének eredményeképpen, a hazai buszgyártó vállalat európai szinten versenyképes, a legmodernebb elektronikai megoldásokkal felszerelt és a megrendelők esztétikai elvárásainak minden szempontból megfelelő zéró emissziós elektromos buszokat gyárt sorozatban a székesfehérvári üzemében.
Széles Gábor, az Ikarus elnöke szerint akkora a különbség a dízel és az elektromos buszok között, mint a vonalas és az okostelefonok esetében. Ez azonban elmondása szerint azt is jelenti, hogy többet kell foglalkozni az elektromos buszok üzemeltetésével is, utalt itt például a közel egyhetes sofőrképzésre.
Azonban a zéró károsanyag kibocsátás mellett a hagyományos buszokhoz képest jelentősen fejlettebb fedélzeti, illetve irányítási technológiák is jelentős előnyt biztosítanak a felhasználók számára.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Nem viccelt Trump: ez történt a tengeren a drámai bejelentése után
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze