A közlemény szerint folyamatosan gondoskodnak a hiánytalanul meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, így a felszámolási eljárásban befolyt osztalékokat is kiutalják az érintett 712 ügyfélnek.

A Buda-Cash Zrt. KELER-nél vezetett számlájára a Zwack, az ELMŰ, az ÉMÁSZ, a Graphisoft, a Norbi Update és az Állami Nyomda részvényeihez tartozó osztalékok érkeztek be a felszámolási eljárás kezdő időpontját, vagyis 2015. március 5. követően.

A PSFN kifejti: ha az osztalékfizetéssel érintett értékpapír maradéktalanul rendelkezésre áll, úgy a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt beérkező osztalékokra vonatkozóan az ügyfeleknek pénzeszköz kiadására vonatkozó igénye áll fenn. Abban az esetben, ha az ügyfelek által elhelyezett pénzeszközökben hiány mutatkozik, azaz a fellelhető pénzeszközök nem biztosítanak teljes körű fedezetet az ügyfelek pénzköveteléseinek kielégítésére, a felszámolónak a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatásokról szóló törvény alapján devizanemenként, a jogszabályban előírt arányosítás szerint kell kiadnia az ügyfeleknek ezeket a pénzeszközöket is.

A felszámolási eljárás kezdő időpontját követően a hiánytalanul meglévő értékpapírok után beérkező osztalékok nem képezik a fentiek alapján a felszámolási eljárás kezdő időpontjára megképezendő, úgynevezett pénz homogén csoportok részét, amelyből az ügyfeleket csak arányosan lehet kielégíteni, így az adott értékpapírral rendelkező ügyfelet illeti meg az adott értékpapír mennyiség vonatkozásában befolyt, vagy esetleges még befolyó osztalék.

Azoknál az osztalékfizetéssel érintett értékpapíroknál pedig, amelyek nem állnak maradéktalanul rendelkezésre, az ügyfeleket az adott pénzügyi eszközre megképeztetett homogén csoport alapján létrejövő arányosan kiadható eszközök után illeti meg a felszámolási eljárás kezdő időpontját megelőzően, valamint az azt követően befolyt, vagy esetlegesen még befolyó osztalék.

Azoknak a Zwack, ELMŰ, ÉMÁSZ, Graphisoft, Norbi Update és Állami Nyomda részvényeivel rendelkező ügyfeleknek, akik korábban már voltak személyes adategyeztetésen a Buda-Cashnél, és bejelentették pénzforgalmi számlaszámukat, további teendőjük nincs, átutalják nekik az osztalékot.  Azokat az ügyfeleket, akik korábban voltak adategyeztetésen, de nem ismert a pénzforgalmi számlájuk száma, a PSFN ügykezelői telefonon keresik meg a számlaszám megadása érdekében. Az osztalékfizetéssel érintett azon ügyfelek, akik még nem vettek részt személyes adategyeztetésen, az egyeztetés során kell majd megadniuk a pénzforgalmi számlájuk számát, amelyre az osztalék kiutalását kérik.

A PSFN arról is tájékoztatott, hogy a TVK részvénykiszorítási eljárásban érintettek részére megkezdődtek a transzferálások. A folyamatban lévő vagyonkiadás során előfordult, hogy egyes ügyfeleket sem telefonon, sem a Buda-Cash Zrt. nyilvántartásaiban szereplő más módon nem sikerült kiértesíteni. A társaság ezért arra kéri a kiutalásokban érintett ügyfeleket, hogy feltétlenül jelentsék be aktuális elérhetőségüket az [email protected] e-mail címen.