Az értéktári szolgáltatásoknál a központi értéktárakra vonatkozó új brüsszeli szabályozás versenyhelyzetet teremt az európai piaci szereplők között. A Keler-csoport - tulajdonosai a Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Értéktőzsde Zrt. - évekkel ezelőtt azt a stratégiát választotta, hogy nem csak megfelelni kíván e követelményeknek, hanem új piaci lehetőséget is teremt a maga és magyarországi ügyfelei számára - mondta Dudás György, a zrt. vezérigazgatója.
A közgyűlés az igazgatóság tagjává választotta Nagy Mártont az MNB ügyvezető igazgatóját, aki Vonnák Balázs távozásával foglalja el pozícióját. A cég igazgatóságába újraválasztották Lantos Csaba elnököt, Balogh Csaba Kornélt az MNB főosztályvezetőjét, Katona Zsoltot a BÉT vezérigazgatóját, Dudás Györgyöt a Keler vezérigazgatóját, Brauner Margitot a Keler banküzemi igazgatóságának vezetőjét, valamint Tóth Attilát a BÉT vezérigazgató-helyettesét. A felügyelőbizottságban nem történt változás, a társaság könyvvizsgálójává újraválasztották a KPMG-t.
A Keler 2010 júniusában csatlakozott az ECB kezdeményezéséhez, a TARGET2-Securities (T2S) projekthez, amelynek keretében 2017-ig létrejön az egységes európai értékpapír-elszámolási rendszer.
Azóta - a hazai piaci szereplők bevonásával - aktívan részt vesz a nemzetközi munkában, a 2012 júniusában a T2S csatlakozásról hozott döntéssel pedig elindította felkészülési projektjét, a stratégiai modernizációs programot. Ennek keretében a Keler új értéktári számlavezető rendszert vezet be, amelyen keresztül 2016-ban csatlakozik az európai rendszerhez. A cég tavaly bevezetett új szolgáltatása a derivatív ügyletek jelentési kötelezettségének teljesítésében segíti a piaci szereplőket: bankokat, brókercégeket, illetve a nagyvállalatokat. A trade reporting szolgáltatást az előzetesen vártnál többen választották.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?