A mostani 10 pontos csökkenés jelentősnek mondható, de a várakozások még ezzel együtt is fél éve a pozitív tartományban vannak, amire az index 12 éves történetében még nem volt példa - ismertei a K&H felmérésének eredményét az MTI.
A csökkenés hátterében alapvetően az áll, hogy a vállalkozások gazdasági helyzetét meghatározó tényezők közül nagyot zuhant a közterhek és a vállalati hitelkamatok várt változásának megítélése, továbbá az eddigieknél negatívabban értékelték a döntéshozók az elmúlt hónapok kormányzati intézkedéseit is.
A közterheket illetően már csak 12 százalék bízik csökkenő trendben, míg a növekvő adókkal és járulékokkal tervezők aránya 14 százalékról 25 százalékra nőtt az előző negyedévhez képest.
Több mint duplájára, 14 százalékról 30 százalékra emelkedett azok aránya is, akik szerint az elmúlt hónapok kormányzati intézkedései - mint például a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, a változó cafeteria szabályok vagy a vártnál kisebb járulékcsökkentés - rontottak versenyképességükön.
Mindeközben megduplázódott a növekvő hitelkamatokra számító cégek aránya (21 százalékra), mivel a növekedési hitelprogram (nhp) március 31-i kifutását követően a szektor átlagosan 0,4 százalékos díjnövekedést valószínűsít.
A felmérés szerint leginkább a kis- és a mikrovállalkozások várakozásai romlottak, a középvállalatok optimizmusa is mérséklődött valamelyest, de továbbra is a legoptimistábbak. Az ágazatok közül ismételten az agrárcégek hangulata a legjobb, amelyet kissé lemaradva a kereskedelem követ, míg a legalacsonyabban az ipari és szolgáltató szektor várakozásai állnak.
A K&H és a GfK Magyarország 2004 óta készíti a negyedéves kkv bizalmi index kutatást, 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A legutóbbi felmérés 2017. február 22. és március 7. között történt.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat