A 6 megye 382 településén több mint 800 ezer ember ivóvízellátását, 200 településen mintegy 570 ezer ember szennyvízének elvezetését és tisztítását is biztosító, siófoki központú, állami többségi tulajdonú vállalat közleményében azt írta: a tudatos gazdálkodással 2016-ban 1 milliárd, idén 1,2 milliárd forintot sikerült spórolnia.
A H2O elnevezésű program keretében a korábban kiszervezett tevékenységeket teljesen vagy részben visszaszervezték, a hibaelhárítást, a karbantartást és a villanyszerelést is saját eszközökkel és belső erőforrással látják el. Mindez hozzájárul a munkaerő megtartásához is.
A szervezeti struktúra átalakításával felszámolták a párhuzamosságokat, felülvizsgálták az energetikai rendszert, szennyvíztelepeket korszerűsítettek, optimalizálták az ivóvíz-szivattyúk alkalmazását, csökkentették a gépjárműparkot, a szennyvíziszapot pedig nem szállítják, az az agráriumban hasznosul - közölték.
Jelezték, 2017 elején további költséghatékonyságot növelő programokat indítottak. Havi helyett féléves gyakorisággal olvassák le a nem lakossági fogyasztók vízóráit, a részszámlás ügyfeleknél kéthavi számlázást vezettek be.
A kintlévőségek kezelésére és az illegális csapadékvíz-bevezetések felderítésére 2017-től a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a társaság, amely új vállalati stratégiát készít a belső és külső kihívások, környezeti változások figyelembe vétele mellett - olvasható a közleményben.
Volencsik Zsolt, a DRV vezérigazgatója tavaly év elején, sajtótájékoztatón jelentette be a társaság H2O programját, amelyet a cég gazdaságtalan működésével, a szervezeti átalakítás szükségességével indokolt.
A problémák között említette a hálózati kapacitás kihasználatlanságát, az elöregedett közműveket, csőhálózatot, a szükséges felújítások elmaradását és a be nem fizetett lakossági díjakból származó, akkor 2 milliárd forint kintlévőséget. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2014-ben a vállalatnak még 843 millió forint millió vesztesége volt, 2015-ben azonban már 107 millió forint adózott eredménnyel zárt, 2016-ban pedig mintegy 334 millió forint volt a nyereség.
(Vészjelzés jött a kormánytól: óriási gond van a rezsicsökkentés miatt.)
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?