A vállalkozások vezetőinek 53 százaléka gondolja azt, hogy az elkövetkező félévben javul majd a magyar gazdaság helyzete, ám a saját vállalkozásuk bővülésével kapcsolatos optimizmust csak 44 százalékuk osztja - derül ki a felmérésből. Jelentős azoknak az aránya is, akik inkább romló gazdasági adatokat vizionálnak: 20 százalékuk a magyar gazdaság egészét nézve, és 23 százalékuk a saját vállalkozás kapcsán.
A várható bővítésekkel kapcsolatosan a cégvezetők 69 százaléka számolt be arról, hogy nem lát esélyt tevékenységük növelésére az elkövetkező hat hónapban. 19 százalékuk inkább minimális növekedési lehetőségben bízik, míg a többiek akár 5 százalék feletti bővülést is elképzelhetőnek tartanak. Az előző negyedévben mért adatokhoz képest jelentős a javulás, hiszen 80 százalék volt azoknak az aránya, akik nem vártak semmilyen bővülést.
A következő hat hónap során a válaszadók 27 százaléka javulást vár likviditásukban, 8 százalékuk azonban pesszimista, és romló pénzügyi pozíciókat feltételez. A vállalkozások mintegy 2/3-ban nem történik e téren változás. A likviditást vizsgálva javult a helyzet az előző negyedévhez képest és nagyjából megegyezik a félévvel korábbiakkal.
Erőteljes hullámzás
2014 közepétől szinte negyedévente eltérő irányba mozdul el a kis- és középvállalati konjunktúra-index (kkv-index). Miközben a 2015. decemberi adatok a szeptemberi méréshez viszonyítva 2,3 pontos javulást mutattak, a 2016. márciusi adatfelvétel 3,9 pontos csökkentést jelzett, majd a mostani adatok alapján 3,1 pontos emelkedés következett be. A mostani negyedéves kkv-index értéke 48,5 pont, amely még mindig alatta van a kormányzati ciklus eddigi 50,3 pontos átlagának.Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az