A Henkel 2014. július 7. és augusztus 10. között sugárzott televíziós reklámjában a fogyasztók nem kaptak objektív képet a két összehasonlított mosogatószer közti különbségről, ugyanis nem tárták fel előttük az összehasonlítást megelőző teszt-sorozat részleteit: a tesztelés elemeit, a tisztítóhatás jellemzőit - olvasható a GVH közleményében.
A hirdetésben megjelenő felirat ugyan utalt a keményítőfoltok (pl. rizs, tészta, krumplimaradék) oldására példaként, az elhangzottak és a képi megjelenítés azonban az általános (akár a zsíros) szennyeződések tisztításának hatékonyságát közvetítette, és a reklám összhatásában azt üzente a fogyasztóknak, hogy a Pur Gold termék tisztítóhatása - az innovációnak köszönhetően - minden tekintetben jobb, mint a Jar Platinumé.
A GVH úgy ítélte meg, hogy a reklámfilm összhatását tekintve kiterjesztő utalást tett a különbségre, hiszen az általános hatékonyságra engedett következtetni, azaz többet, mást, jobb eredményeket és nagyobb eltérést mutatott be a két termék között, mint amit a reklámállítások igazolására szánt teszteredmények alátámasztottak.
A GVH a bírság kiszabásakor a tévéreklámok költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a jogsértő reklámfilm a fogyasztók széles körét érte el, illetve, hogy a Henkelt az elmúlt 5 évben egyszer már elmarasztalta a GVH a fogyasztókat érintő jogsértő kereskedelmi gyakorlat miatt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona