A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat valóban úgy oldja fel az eddig az EU által is bírált titkolózást, hogy gyakorlatilag változatlanul hagyja a szöveget.
A jelenleg még hatályos szöveg úgy szól, hogy 30 évig nem ismerhetők meg azok az adatok, amelyek a 2011-ben hozott információs törvény 27. paragrafusa, második bekezdésének b) és h) pontjába ütköznek. A módosítás pedig így szól: az említett két pont szerinti nemzetbiztonsági érdeket, illetve szellemei tulajdonhoz fűződő jogot sértő információk lesznek titkosak 30 évig.
Az információs törvény említett 27. paragrafus második bekezdésének a két pontja így szól:
"A közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jogot - az adatfajták meghatározásával - törvény
b) nemzetbiztonsági érdekből;
h) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogra tekintettel
korlátozhatja."
Tehát a módosítás nem tesz mást, mint az eddigi két - tiltó - pontra nem csak utal, hanem közli annak a szövegét is.
A törvényjavaslat kimondja még azt is, hogy a módosított szabályokat, az azok hatálybalépésekor folyamatban lévő, közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítésére vonatkozó eljárásokban is alkalmazni kell.
Ez nem értelmezhető másképpen, mint ami titkos volt eddig, az titkos marad a jövőben is.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?