Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a csütörtökön Budapesten megtartott éves rendes közgyűlésen elfogadták a társaság 2014. évi beszámolóját. A jelentés szerint a gázszolgáltató 2014-es működési vesztesége 4,9 milliárd forint.
A vállalat tavaly 1093 településen látott el földgázelosztói tevékenységet, az egyetemes szolgáltatásban 1,14 milliárd köbméter földgázt adott el csaknem 1,2 millió fogyasztónak.
A Tigáz honlapján található tájékoztató szerint a 2013-as bruttó üzemi veszteség mínusz 14,3 milliárd forint, a nettó veszteség pedig csaknem 36 milliárd forint volt, a társaság tavaly sem fizetett osztalékot.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el