Az FKF mostantól a 31 ezres lélekszámú településen is üríti a lakossági és céges kukákat, mintegy tízezer háztartástól és több mint 500 gazdálkodó szervezettől szállítja el és kezeli a tartályokba tett, illetve hulladékgyűjtő zsákokban kihelyezett települési szilárd hulladékot.
A BKM divíziója a feladatot kizárólag saját dolgozóival és saját infrastruktúrával látja el, így nincs szükség további alvállalkozók bevonására - írja a cég.
Az FKF már rendelkezik tapasztalatokkal a Budapest környéki települések kiszolgálásában. A fővárosi közszolgáltató mostani megbízása ugyanakkor azért is különös jelentőségű, mert az elmúlt években az FKF-nél ez a legnagyobb volumenű szolgáltatási terület-növekedés, azaz a legnagyobb mértékű piacbővülés. A budaörsi közszolgáltatás átvétele fontos lépés a hulladékgazdálkodásban 2023 derekától esedékes országos koncessziós rendszerre történő átállás szempontjából is, és része a Budapesti Közművek keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió felkészülésének, működési hatékonyság javításának.
A jogszabályi keretek sajnos évek óta nem teszik lehetővé, hogy Budaörs saját maga gondoskodjon a hulladékának elszállításáról. Az évek során viszont számtalan jogos panasz érkezett, mert visszaesett a szolgáltatás színvonala. Megoldást kellett keresnünk. 2022. január elsejétől a BKM FKF Hulladékgazdálkodási Divízióját bíztuk meg a feladat ellátásával. Azt várjuk a váltástól, hogy ezzel a nagy tapasztalattal rendelkező céggel, – amelynek komoly, specializált gépparkja van és saját energetikai hulladékhasznosító művel, valamint hulladéklerakóval is rendelkezik a városunk közelében –, végre közmegelégedéssel valósul meg Budaörs számára ez a nagyon fontos közszolgáltatás
- mondta Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.
A változásokról az FKF az önkormányzattal egyeztetve, a postaládákba eljuttatott szórólapon tájékoztatta a lakosságot, és honlapján is megtalálhatók a szolgáltatással kapcsolatos, folyamatosan bővülő információik.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)