A Hanon Systems teljes körű hő- és energiagazdálkodási megoldásokat kínál hagyományos és elektromos meghajtású járművekhez - ismertette Subu Nagasubramony, a Hanon Systems globális pénzügyi vezetője és Ian Choi, a kompresszor termékcsoport vezetője. A vállalat jelenleg 51 gyártóüzemet és három regionális központot működtet, és 21 országban több mint 21 ezer embert foglalkoztat.
Az, hogy a Hanon magyarországi beruházások mellett döntött Pécsett, Székesfehérváron és Rétságon, azt bizonyítja, hogy a cég elégedett az itteni befektetői viszonyokkal - mondta Sztáray Péter, aki szerint rendkívül dinamikusan fejlődnek a magyar és dél-koreai kereskedelmi kapcsolatok.
Tavaly a két ország közötti áruforgalom megközelítette a 4,4 milliárd dollárt, ami 2019-hez képest mintegy 28 százalékos emelkedés. Az idei első fél évben az áruforgalom közel 2,5 milliárd dollár volt.
A dél-koreai vállalatok jelentős befektetők Magyarországon. A magyar befektetésösztönzési rendszerben 2019-ben a második legtöbb projekt Dél-Koreából érkezett, a létrehozandó munkahelyek tekintetében pedig első helyen állnak - mondta Sztáray Péter.
A nyilvános cégadatok szerint a Hanon Systems Hungary Kft. tavaly 58,604 milliárd forint árbevételt ért el a 2019-es 62,722 milliárd után. A cég árbevételének túlnyomó része exportból származik. Adózás után tavaly mintegy 2 milliárd forint veszteséggel zárták az évet, míg a megelőző évben 1,9 milliárd forint nyereséget könyveltek el. Átlagos foglalkoztatotti létszáma 2020-ban 1371, 2019-ben 1462 volt - írta az MTI..
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Senki ne reménykedjen abban, hogy a lakásárak valaha csökkenni fognak

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát
