A Duna része a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) belvízi részének - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben.
A Kelet-nyugati hajózás szempontjából meghatározó a magyar Duna-szakasz, miután része a Rajna-Majna- Duna közel 3300 kilométeres víziút rendszerének. A magyarországi szakaszon évtizedek óta nem végeztek fenntartási-karbantartási munkákat, amelynek eredményeként ma már a hajózható napok száma 250 alá csökkent, így hajózhatósági szempontból nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak.
A felmérések szerint a Szob-Déli országhatár közötti szakaszon összesen 31 helyszínen, összességében közel 52 kilométeren kell a hajózhatóság javítása érdekében beavatkozni, míg a Szap-Szob közötti szakaszon 12 beavatkozásra lesz szükség, 40 kilométer hosszúságban.
A tervező feladatai közé tartozik - egyebek mellett - a helyzetértékelő tanulmány és a környezeti hatástanulmányok elkészítése, továbbá a szükséges engedélyek megszerzése is.
Ajánlatot az tehet, akinek a megelőző három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte (összesen) a 800 millió forintot, amelyből a hajóút tervezésnek, a folyószabályozásnak és a hasonló munkák tervezésének legalább 400 millió forintot kell kitennie.
Az ajánlatok benyújtási határideje július 17.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat