A társaság konzorciumi partnerével, a Kor-An 98 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel indított közös kutatási-fejlesztési projektjében vizsgálta meg, hogy mely gluténmentes növények termeszthetőek ipari mértékben, amelyekből gluténmentes pékáru előállítására alkalmas lisztkeverékek állíthatók elő, és ehhez milyen malomipari technológiákat kell kifejleszteni - mondta Szurovcsák András ügyvezető igazgató.
A üzem zöldmezős beruházással épült meg, zabot dolgoz fel és ebből gluténmentes zabpehelylisztet, zabpelyhet és prémium zabpelyhet állít elő. A gyár rendelkezik a gluténmentesség igazolásához és dokumentálásához szükséges nyomon követési rendszerrel is - mondta az ügyvezető.
A beruházáshoz több mint 627 millió forintot az európai uniós támogatású Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt pályázaton nyertek el, de a késztermék-fejlesztéssel együtt több mint kétmilliárd forintot fordítottak a projektre.
Az alapanyagként szolgáló zabot a cég a Kor-An 98 Kft.-től szerzi be, amelynek zabtermelő területe a következő három évben várhatóan eléri majd az ötszáz hektárt. A szigorú kontroll alatt tartott termelést és tárolást követően az üzemben a zabot megtisztítják, hántolás után pelyhesítik vagy lisztté őrlik majd csomagolják. A beruházás tíz új munkahelyet teremt, és több mint ötven megőrzéséhez járul hozzá.
A GOF Hungary Kft. termelői értékesítő szervezetként 44 tulajdonos-taggal jött létre 2004-ben, fő tevékenysége a vetőmagok és műtrágyák beszerzése, megtermelt termények értékesítése. A társaság Magyarország harmadik legnagyobb repceexportőre évi 15-20 ezer tonna kivitellel, napraforgó-értékesítése meghaladja az évi 20 ezer tonnát.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2016-ban átlagosan 54 munkavállalót foglalkoztatott, nettó árbevétele a 2016-os 5,8 milliárd forintról 2017-ben 6,2 milliárd forintra nőtt. Adózott eredménye három évvel ezelőtt 13,6 millió forint, 2017-ben pedig 52,8 millió forint volt.
A rizst kivéve a gabonafélékkel, hüvelyes növényekkel és olajos magvak termesztésével foglalkozó Kor-An 98 Kft. nettó árbevétele 2016-ben 671,7 millió, 2017-ben pedig 511,7 millió forint volt, adózott eredménye a 2016-os 19,4 millió forintról 11,5 millió forintra csökkent 2017-ben - írta az MTI.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető