Mint arról az Iho.hu nyomán az Index beszámol, korábban Zalaegerszeg önkormányzata a gázbuszok mellett tette le a voksát. A város tapasztalatszerzés céljából megvásárolta a Hajdú Volán egyik alacsonypadlós gázbuszát.
Hasonló célból vásárol most a BKV két használt CNG hajtású autóbuszt. Az egy szóló és egy csuklós kocsira kiírt pályázat beadásának határideje 2012. május 30. A gyors lebonyolítás oka lehet, hogy a nemrég felszabadult, jó állapotú dijoni gázbuszflottára szeretne lecsapni a cég.
Jelenleg Szegeden működnek CNG hajtású autóbuszok, a zalaegerszegi kocsi még nem állt forgalomba, Debrecenben pedig 2010-ig közlekedtek ilyen buszok. Budapesten mindössze a Mázsa téri benzinkúton lehet CNG üzemanyagot tankolni, ha a BKV a technológia bevezetése mellett dönt, akkor várhatóan saját kutat kell majd építenie valamelyik telephelyén.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el