Az egyik hónapban még csak 5600, a következőben már majdnem 8 ezer forint rendszerhasználati díjat számoltak el a Híradó egyik nézőjének áramszámláján.
Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, a karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban
– magyarázta a Híradónak Holoda Attila.
Az áram esetében az Energiahivatal idén nyáron emelte három és félszeresére az átviteli díjat. Gulyás Gergely miniszter akkor azt mondta, ez nem jelent plusz bevételt az államnak.
Ez egy piaci szolgáltatás
Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit ők végeznek, de ugyanúgy a piacról szerzik be hozzá az energiát és az energia-áremelés az őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti - tette hozzá Holoda Attila.
A rendszerhasználati díj emelése októbertől a gázszámlákon is látható lesz. A köbméterenkénti 20 forintos drágulást azonban a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik. Ez az úgynevezett lakossági piaci ár, ami októberben, novemberben és decemberben nagyjából 752 forint lesz köbméterenként.
Azt, hogy januártól mennyi lesz a gáz ára, várhatóan december második felében határozza meg az Energiahivatal.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban