A lap pénteki számában ismertetik a társaságot irányító Bleuer István közleményét, amely szerint a tulajdonostársakkal egyetértésben úgy határozott, hogy az ESMA menedzsmentje részére értékesíti a társaságot, s "a beruházás nagysága miatt a megmaradt csapatnak szüksége volt egy pénzügyi befektetőre is". Több gazdasági szereplő megkeresése után Garancsi István adta a legkedvezőbb ajánlatot.
A közlemény szerint Garancsi István célja, hogy az érdekkörébe tartozó cégek reklámtevékenységét az ESMA koordinálja, de "természetesen bízik a további terjeszkedésben is". A zrt. vezérigazgatója, valamint a menedzsment tulajdonosi képviselője a cégnél csaknem 20 éve dolgozó Gátai Péter lett.
A lap emlékeztet arra, hogy az ESMA Zrt. tulajdonában van többek között a villanyoszlopreklámok joga, amelyek használatát azonban három éve törvény tiltja, ami jelentős bevételi forrástól fosztotta meg az ESMA-t.
Garancsi a Videoton FC tulajdonosa, a Napi.hu gondozásban megjelenő A 100 leggazdagabb 2014-es kiadásban 13,7 milliárd forintos becsült vagyonával a 48. leggazdagabb magyar volt. Garancsi érdekkörébe tartozik a földgáz- kereskedelemmel foglalkozó MET csoport, közismert bizalmas kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?