A Buda-Cash Zrt. honlapján megtalálható az igény bejelentéséhez használható sablon, a mai azonban az utolsó nap a benyújtásra. Azt még nem látni, hogy az érintett ügyfelek mikor juthatnak a pénzükhöz.
A Buda-Cash Brókerház tevékenységi engedélyét március 4-én visszavonta a jegybank és kezdeményezte a felszámolását, mert a cég nem tudja kiegyenlíteni tartozásait, és vagyona, eszközei nem is nyújtanak fedezetet a követelések teljesítésére. A rendőrség csalás és számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben.
"A bejelentéseket a felszámolás elindításától számított 180 napig lehetett benyújtani és ez szeptember 1-jén jár le" - mondta az InfoRádiónak Árgyelán Ágnes, a Portfolio elemzője. Fontos tudni, hogy ez egy második körös határidő volt, az első körös hitelezői igényeket április 14-ig lehetett benyújtani. Aki a korábbi 40 napos határidőt betartotta, azt a felszámolásnál hamarabb sorolják be, mint azt, aki csak a 180 napos határidőig nyújtotta be az igényét.
Fontos továbbá, hogy a bejelentést hiányos adatokkal is be lehetett nyújtani, a lényeg az, hogy mindenképpen be legyen küldve az elszámolóhoz, és utólag is lehet adatokat pontosítani vagy dokumentumokat csatolni.
A Buda Cashnél megkezdődött a vagyonkiadás azoknál az ügyfeleknél, akiknek nem hiányzott pénz a számlájukról. Ez azt jelenti, hogy 13 ezer ügyfélből jelenleg 3-4 ezer ügyfél kapja meg hiánytalanul a pénzét. Akiknek pedig hiányos a számlán lévő befektetése, azok homogén csoportot képeznek és arányosítva fizetik ki őket.
Lesz egy befektetővédelmi alap is, ami maximum 20 ezer euróig kártalanít. Azért is fontos a hitelezői igények leadása, mert akik egyik kártalanításban sem kapják meg a teljes igényelt összeget, azok még bízhatnak a felszámolási eljárásban, de ennek a pontos határidejét még egyelőre nem lehet tudni.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól