Az új szereplő belépésével a lakásbiztosítási ágazattal foglalkozó 13 biztosító közül tíz szerezte meg a fogyasztóbarát minősítést, e cégek 22 ezer ügyfél 852 milliárd forint értékű ingó és ingatlanvagyonára nyújtanak biztosítást - közölte az MNB.
Az MNB adatai szerint a szeptemberben értékesített MFO termékek átlagdíja 27 százalékkal kedvezőbb volt a többi lakásbiztosítás átlagdíjához képest.
A fogyasztóbarát otthonbiztosítások alapcsomagja elemi károkra, és egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújtanak fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve.
A jegybank az ügyfeleknek azt javasolta, hogy a megkötött lakásbiztosításukat érdemes az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteniük, mivel általában az évforduló előtt 30 nappal mondhatják fel meglévő szerződéseiket. Felhívták a figyelmet arra is, hogy amennyiben maradnak korábbi biztosítójuknál, akkor évfordulótól függetlenül tudnak MFO-termékre váltani - írja az MTI.
Az MFO termék iránt érdeklődő ügyfeleknek az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor segít a tájékozódásban - közölte az MNB.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő