A fürdőágazat javulása nagymértékben hozzátett a magyar turizmus jó teljesítményéhez - közölte Balogh, aki azt is kifejtette, hogy a fürdőágazat a belföldi turizmus motorja, hiszen a vendégéjszakák 70 százalék fölötti részét fürdővárosokban foglalják le.
A strandok kedveltsége és elhelyezkedése között komoly összefüggés van, az adatok szerint a keleti országrészben jóval nagyobb volt a növekedés aránya, mint a nyugati területeken. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a kisebb fürdők növekedési üteme elmarad a nagyobb fürdőkétől.
A növekedés mértékére az időjárási változások is nagyban kihatnak: a júniusi jó idő nagy látogatottságot hozott, míg a júliusi csapadékosabb időben kevesebben döntöttek a fürdők mellett - mondta Balogh Zoltán.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói