Több mint 2 ezer kilométer hosszú gyorsforgalmi úthálózatot adna koncesszióba a kormány, 35 évre. A hivatalos indoklás szerint Magyarország sem az unió helyreállítási alapjából, sem a normál költségvetéséből nem tud önállóan autópályát építeni. A Népszava ezt másképp tudja. Uniós körökből azt az információt kapta a lap, hogy lenne pénz a sztrádák fejlesztésére, csak ennek költséges klímavédelmi feltételei lennének.
Egy uniós nyílt közbeszerzésről van szó, ennek megfelelően a nyertese bármelyik európai uniós cég lehet, aligha van Magyarországon egy olyan cég, ami ilyen nagyságrendű feladatokat vállalni tudna. A Momentum szerint a lapok már le vannak osztva. A jelenlegi konstrukcióban az útdíjat továbbra is állam szedné. Fekete-Győr András azonban úgy értesült, hogy a kormány még az idén átadná a díjbeszedés jogát - derül ki az ATV riportjából.
Kapcsolódó
"Ami még nem jelent meg a magyar sajtóban, hogy nemcsak a közút kezelését, de októbertől a teljes országos útdíj beszedést is kiszervezik. Egy jelenleg 350 milliárd forint értékű piacról van szó, amit értesüléseink szerint egy Rogán-közeli cégnek szántak" - fogalmazott a Momentum elnöke.
Pénteken a Világgazdaság egy "magas rangú kormányzati szereplők részvételével zajlott" háttér-tájékoztatóról tudósított: a lap szerint már van olyan társaság, amely regisztrált a tenderen és tanulmányozza a dokumentációt. Terv szerint decemberig aláírják a szerződést a hazai gyorsforgalmi úthálózat bővítésének. A lap ugyanakkor nem említette meg, hogy az érintett társaság Rogán Antalhoz kötődne. Arról sem írtak,, hogy mekkora bevételre számít a kormány az úthálózat magánkézbe adásából.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra