A francia vállalat 10 európai országban van jelen, éves árbevétele 700 millió euró, és a kezelt 62 ezer haszongépjármű könyv szerinti bruttó értéke 2 milliárd euró - vázolta cége méretét Laurent Bonnaure, a Fraikin alelnöke. Európa legnagyobb tehergépjármű flottakezelője három konstrukcióban kínálja szolgáltatásait ügyfeleinek. A forgalom háromnegyedét a 4-5 éves bérlet adja, ilyenkor a tulajdonos a Fraikin, amely menedzseli a járműveket. A flottamenedzsmentnél viszont csak menedzseli a járműveket, de azok nem az ő tulajdonában vannak. Végül a rövid távú bérletnél újra tulajdonos és menedzser is a cég - vázolta a szolgáltatásokat az alelnök.
A vállalat bevételének 70 százaléka származik Franciaországból. A cég 2006-ban döntött úgy, hogy nyit Kelet-Európa felé, előbb Lengyelországban, majd Csehországban és Szlovákiában hozott létre leányvállalatot, míg múlt év végén megalapította a magyar cégét - erről Artur Nowiczki, regionális vezérigazgató beszélt a tájékoztatón.
Lengyelországban 2545, Csehországban és Szlovákiában összesen 349 kocsit adnak bérbe, míg Magyarországon 78 járművel nyitottak. Azt tervezik, hogy 2017 végére 500 járműből álló parkjuk lesz Magyarországon.
Gyöngyössy István, a magyar leányvállalat vezetője kiemelte, hogy a bérelt járművek nem jelennek meg a bérlő könyveiben, így a bérleti díj egészében költségnek számít. Magyarországon nem építenek ki saját szerviz-hálózatot, hanem partnereik - így az IVECO és a Mercedes - bázisaira támaszkodnak.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak