A stagnáló nemzetközi fuvarpiac körülményei között növelni tudta árbevételét, a Waberer's International Zrt., amelynek bevétele így 2012-ben elérte a 377,5 millió eurót, mintegy 110 milliárd forintot - közölte a társaság. Az Ebitda (a kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény) csaknem tíz százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi értéket 52,4 millió euró, több mint 15 milliárd forint. A 4200 alkalmazottat foglalkoztató vállalat különböző adónemekre összesen 5,7 milliárd forintot fizetett.
A társaság az elmúlt üzleti évben is növelte működésének hatékonyságát. Fuvarozási portfolióját megtisztítva szolgáltatásainak minőségét elsősorban a hagyományos raklapos áruk továbbítása területén javította, és növelte jelenlétét a tartós élelmiszerek és a háztartás-vegyipari termékek fuvarozási piacán is. Részesedése nőtt a legfontosabb nyugat-európai piacokon. A társaság a kulcsfontosságú európai célállomások mellett rendszeresen juttat el küldeményeket Kis-Ázsiába, a Közel-Keletre és a selyemút mentén fekvő országokba is. A szerelvények útvonalainak több mint 65 százaléka harmadik országos, azaz Magyarországot nem érintő fuvar volt. A rakottsági mutató 90 százalék fölött stabilizálódott.
A Waberer's International Zrt. 700 új vontató és 500 pótkocsi beszerzésével frissítette flottáját, amely az elmúlt évben 130 szerelvénnyel bővült tovább. A vállalat három éves informatikai fejlesztési programja részeként folytatta telematikai és vállalatirányítási rendszereinek korszerűsítését.
A cég az év során akvizíciókat is végrehajtott, illetve késztett elő. A nemzetközi fuvarozás területén eredményes magyar tulajdonú Transpont Hungária Kft. integrációja befejeződött, a belföldi hűtőfuvarozás piacvezető Szemerey Transport Zrt. többségi részesedésének megszerzése 2013 elején zárult le. A felvásárlások mellett is csaknem kétszeresére növekedett a társaság külső adósság arányára vetített saját tőkéje.
A társaság struktúrájának az elmúlt években végrehajtott átalakítása, az árukezelési folyamatok és a fuvarirányítás optimalizálása megteremtették a feltételeit annak, hogy 2013-ban a Waberer's International Zrt. az elmúlt évihez képest jelentősen növelje értékesítési árbevételét és eredményét. Az üzleti terv rendkívüli mértékű növekedést irányoz elő az árbevétel és magas, kétszámjegyű növekedést az Ebitda tekintetében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az