A kétfordulós, tárgyalásos tenderfelhívást az ajánlatkérő Paks II. Atomerőmű Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.
A 3553 négyzetméteres és 300 főt befogadó irodaépület az Erőmű Beruházási Központ nevet viseli. Az ajánlatkérő 390 munkanapot határozott meg a tervezésre és a felépítésre.
A tenderre jelentkezőknek referenciaként fel kell mutatniuk egy legalább 2 ezer négyzetméter hasznos alapterületű és 220 fő elhelyezésére alkalmas épület tervezését, illetve kivitelezését. Az utolsó három lezárt üzleti évben pedig tervezésből, illetve kivitelezésből, legalább 1,3 milliárd forint nettó árbevételt kellett elérniük.
A tenderre jelentkezés határideje szeptember 27. Az ajánlattételre kiválasztott cégeket november 25-ig értesíti az ajánlatkérő. Az értékelésnél az ár 70, míg a minőség 30 súlyszámmal szerepel.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni