Az Émász a BÉT honlapján pénteken tette közzé idei első féléves, IFRS alapján készített féléves beszámolóját. Az Émász Nyrt. 2014. első hat hónapjában a magyar számviteli előírások szerint 5,569 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely a magyar előírás szerinti osztalék meghatározás alapját képezi és tartalmazza a kapcsolt vállalkozásoktól kapott 2013. évre vonatkozó osztalékát is (6,6 milliárd forintot).
Tavaly az első félévben az Émász 1,795 milliárd forint konszolidált adózás utáni nyereséget ért el, így az idei első félévi adózott nyereség 11,14 százalékkal haladta meg a tavalyi bázisadatot.
A cégcsoport konszolidált adózás előtti nyeresége az idei első félévben 3,647 milliárd forintot tett ki, ami 10,4 százalékkal volt több a tavalyi első félévi adatnál.
A cégcsoport üzemi eredménye az idei első félévben 2,064 milliárd forintra rúgott, ami 2,37 százalékkal maradt el a tavalyi első féléves üzemi nyereségtől.
Az Émász eredménykimutatása alapján 2014 első hat hónapjában az értékesítés árbevétele 42,271 milliárd forintot ért el, ami 7 százalékos csökkenés a tavalyi első féléves árbevételhez képest.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?