A szerdán megjelent Közbeszerzési Értesítőben a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. a budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójára - a biztosító berendezés és automata vonatvezérlő rendszer (AVR) felújítására, valamint a vasúti távközlési és központi diszpécser rendszerek korszerűsítésére - kiírt nyílt közbeszerzést visszavonta. Az indoklás nem érdemi, mindössze a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást - nyílt eljárás esetén - az ajánlattételi határidő lejártáig visszavonhatja.
Szintén a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (kdb) végzése, amely érdemi vizsgálat nélkül megszünteti ebben az ügyben a szombathelyi székhelyű Swietelsky Vasútautomatika Kft. jogorvoslati kérelmét.
A Swietelsky - egyebek mellett - azt kifogásolta, hogy a BKV jogszerűtlenül határozta meg a közbeszerzési felhívásban az ajánlattevőtől elvárt személyi feltételeket és a felelősségbiztosítás igazolásának a módját is.
A kdb megállapította, hogy az ajánlatkérő a beadási határidőt négyszer is meghosszabbította, az utolsó dátum szeptember 19. Miután a BKV ez utóbbi határidőn belül vonta vissza a tendert, azt jogszerűen tett. Így nincs folyamatban közbeszerzési eljárás, tehát a Swietelsky nem kérhet jogorvoslatot. Viszont részére visszajár a 37,5 millió forint igazgatási szolgáltatási díj.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el