Elmarad az ötnapos Volán-sztrájk - tudta meg az ATV Baranyai Zoltántól, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnökétől.
Baranyai azzal magyarázta a sztrájk elhalasztását, hogy a bértárgyalásban résztvevő szakszervezetek olyan ajánlatot kaptak a munkáltatótól, amiről érdemes tárgyalni. A szakszervezeti vezetők többsége elfogadhatónak tartja a három százalékos béremelést.
Az átlagos béremelés mértéke nemcsak eléri a szakszervezetek által is jelzett 3 százalékot, hanem meg is haladja azt. Az MNV Zrt. - felelős munkáltatóként - a bértárgyalások során éppen a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók esetében javasolt még az átlagosnál is magasabb béremelést. Eszerint a havi 190 ezer forint alatt kereső, több mint 2600 dolgozó fizetése 5 százalékkal, míg a magasabb keresetű, csaknem 12 ezer dolgozóé 3,36 százalékkal emelkedik a jövő évtől. Mindemellett a cafeteriakeretek összegének emelésére is lehetőség lesz - olvasható az MNB közleményében. A béremelés január elsejéig visszamenőleg érvényes.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok