A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság az MTI-vel.
Jogszerűtlenül forgalmaztak?
A tájékoztatás szerint az ELF BAR VAPE - Bensons Europe s.r.o. és a Vaper s.r.o. weboldalukon vélhetően azt a hamis benyomást keltik, hogy a termékek jogszerűen forgalmazhatók, holott mind a nikotint tartalmazó elektronikus cigaretták, mind a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök ízesített változatainak forgalmazása és távértékesítése Magyarországon tiltott.
Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősülhet a magyar fogyasztókkal szemben, mivel a vásárlók a cégek honlapjai alapján - tévesen - legálisan árusíthatónak gondolhatják a termékeket - írják a közleményben.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására, ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Kezdhetnek félni az Elf Bar-árusok
Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) az új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen - jelentették be korábban a szervezetek képviselői.
Ahhoz, hogy egy dohányipari termék Magyarországon forgalomba kerülhessen, át kell esnie az országos gyógyszerészeti hatóság vizsgálatán. Az Elf Barról viszont nem tudni pontosan, milyen összetevőket tartalmaz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban