Júliusban és augusztusban körülbelül 30 százalékkal kevesebben tévéznek, mint januárban és februárban, s ilyenkor a reklámok sugárzása iránt is mérséklődik az igény, ezért a televíziók általában leállítják a saját gyártású produkcióikat.
A NAPI Gazdaság cikke
A világon számos nagy televízió január–februárban – amikor bár magas a nézőszám, de kevés a reklám – szintén szünetelteti jó néhány programját. Az RTL Klub ebben az időben nem veszi le műsorairól saját gyártású produkcióit, nem ilyen rövid távú pénzügyi szemlélet vezérli a csatornát – mondta Kolosi Péter, a televízió programigazgatója. Nyáron viszont az RTL Klub is szünetre küldi például a Legyen Ön is milliomos! című vetélkedőműsorát, helyébe a Rém rendes család című sorozat lép, s szabadságra mennek a Barátok közt szereplői is. Ez utóbbi helyét a Szeress most! veszi át. Ezek mellett szórakoztató filmeket vetít a csatorna, a legnagyobb sztárok szereplésével. A nyár attrakciójának számít a Real Madrid magyarországi és argentínai mérkőzéseinek augusztusi közvetítése – tette hozzá Kolosi.
A TV2-n 2005 nyarán is a humoré, a szórakozásé és a családé lesz a főszerep. Júliustól két új napi sorozatot is elindít a csatorna, az esti filmek korábban kezdődnek: kalandfilmekkel, paródiákkal, tévépremierekkel szórakoztatják a nézőket. Péntekenként egymás után két vígjátékot vetítenek. A nyári struktúrában a Bagi-Nacsa páros és az Irigy Hónaljmirigy műsorának legjobb epizódjait hetenként idézi fel a TV2.
– A tévénézés szezonalításának megfelelően csendes hónapokra számítunk nyáron, a bevételek növekedése mérsékelt ütemben folytatódik – mondta Várdy Zoltán, a TV2 kereskedelmi igazgatója. Az FMCG – vagyis a napi fogyasztási cikkek – szektor reklámköltéseinek visszaesése várhatóan meg fog mutatkozni a tévés reklámpiac forgalmának alakulásában, noha az üdítőital-, jégkrém- és sörgyártók reklámaktivitása ilyenkor a legnagyobb. Az idei szezonban egyre erősebben érzékelhető az a tendencia, hogy a klasszikus nyári hirdetők mellett megjelennek azok is, akik jellemzően az év más időszakaiban hirdetnek. Ennek oka az, hogy a televíziós piacon a nyári időszak költséghatékonynak számít, továbbá a kampányok nyári időzítésével a hirdetők könnyebben elkerülhetik a konkurencia reklámkampányaival való időbeli ütközést.
A gyerekek és az ifjúság felé nyit a szeptember közepéig tartó nyári műsorstruktúrájával a Magyar Televízió (MTV) Rt. Teszi ezt nemcsak azért, mert a gyerekek ebben az időben töltik nyári szünetüket, hanem azért is, hogy „ezen a csatornán szocializálódjon a későbbi felnőtt televíziónéző, s ne a versenytársakon” – mondta Simon András, az MTV műsorokért felelős alelnöke, aki ezenkívül elmondta, hogy ezúttal is szűkös keretből kellett gazdálkodniuk. A három nyári hónapot annyiból tudják kihozni, amennyi egy tavaszi vagy őszi hónap költségvetése. Az MTV-n idén nyáron a tavalyihoz képest kevesebb műsort szüneteltetnek. A jelenlegi struktúra három lábon áll, vagyis a tájékoztatást, a művelődést és a szórakoztatást helyezték a középpontba. A hírműsorok terén nem lesz lényegi változás, valamint az MTV kiemelt programjának tekinti a Nagy Könyv című produkciót. A Mozisáv rovatban a magyar és a nemzetközi filmművészet nagy alkotásai tűnnek fel. A sportösszefoglalók mellett lesznek élő közvetítések is, például a kajak-kenu, az atlétikai és az úszó és vízilabda vb-ről, valamint a tornász Eb-ről.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.