Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent felhívás a kért munkát így foglalja össze: "A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonában álló, Budapest I. kerületében, a Somlói út, a Szent Sebestyén köz, valamint a Alsóhegy utcák által határolt területen található épületek (egykori Balassi Intézet épülete, a kollégium épülete és kapcsolódó valamennyi melléképület, -építmény) bontási-, és munkatér határolási munkáinak a tervezése és kivitelezése, az érintett közművek kiváltása, illetve védelembe helyezése, továbbá az új épületegyüttes alapozási síkjáig történő föld kitermelése és elszállítása, valamint a közterület alá nyúló üreg tömedékelési feladatai."
A bontásra 9 hónapot ad az ajánlatkérő.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben épületbontásból és/vagy munkatér elhatárolásból és/vagy üreg és/vagy pince tömedékeléséből legalább nettó 300 millió forint árbevétele származott.
Az ajánlattételi határidő szeptember 27.
Az értékelésnél az ár 70, a minőség pedig 60 súlyszámmal szerepel.
Az Építészfórum.hu 2020 augusztusában írt arról, hogy akár 32 méteres párkánymagasságú új épületet is felhúzhat az egykori Balassi Intézet helyére az új tulajdonos – ez egy tízemeletes panelház magasságának felel meg. Az 1985-re elkészült tömb eredetileg a munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központjaként szolgált.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az