Itthon 7,5 millió darab, összesen 105 ezer doboz, vény nélkül kapható antidepresszánst értékesítettek 156 millió forintért Magyarországon 2018 szeptembere és 2109 augusztusa között. Ez értékben 48 százalékkal, mennyiségben 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a Nielsen a lappal.
A Nielsen szerint az éves forgalom 30 százaléka október és december között jelentkezik. A készítmények bő háromnegyedét drogériákban adják el, a gyógyszertárak forgalmát nem méri a cég.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban