Megnyílt az út azelőtt, hogy az MKB Bank összeolvadjon a Budapest Bankkal (BB). Ekként értékelik piaci körökben azt a személyi változást, miszerint a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által nyugdíjazott Németh Lászlóné helyett július 6-tól kormánybiztosként már Bártfai-Mager Andrea felel a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért. Bártfai-Mager ugyanis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tagságát adta fel új pozíciójáért, s Matolcsy György jegybankelnök egyik bizalmasának számít - írja a mai VG.

Míg a 2014 őszén állami tulajdonba került MKB feletti tulajdonosi jogok az MNB-hez, addig a 2015 közepén az amerikai GE-től visszavett BB felettiek a Magyar Fejlesztési Bankhoz kerültek. Az MKB a június végi eladásáig szanálás alatt állt, mert évekig veszteséget termelt, és meg kellett tisztítani a rossz hitelektől. Ezzel szemben a BB jól működő bank, amely folyamatosan nyereséges, csak 2014-ben zárt veszteséggel a devizahiteles elszámolás miatt.

Összeolvadásuk valószínűségét növeli a VG szerint, hogy az MNB jó ideje hangoztatja, túl sok a nagybank Magyarországon, s Bártfai-Mager révén most a jegybanknak nagyobb ráhatása lehet e konszolidációra.

Az MKB-t az hozhatja helyzetbe, hogy kérdéses: akad-e olyan külföldi befektető, aki megadja legalább azt a 700 millió dollárt, amennyit a kormány fizetett az amerikai GE-nek. A BB könyv szerinti értéke ugyanis ennek nagyjából a fele lehet, amire az ilyen tranzakcióknál legfeljebb 20-30 százalékos felárat szoktak rátenni. Így viszont kincstárinak tűnik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter optimizmusa, miszerint "nagyon remélem, legalább annyiért adjuk el a bankot, amennyiért megvettük" - olvasható a lapban.