A Századvég-csoport már 2011 óta látja el tanácsokkal a kormányt. Akkor 3,8 milliárd forintért szerződtek a kutatóműhellyel és Giró-Szász András egykori kommunikációs államtitkár volt cégével, a Strategopolis Kft.-vel. Gyakorlatilag ennek a folytatása volt a 2015 októberében megkötött bruttó 6 milliárd forintos szerződés a fejlesztési tárcával, amelyhez aztán két hónappal később tették hozzá az újabb 790 millió forintos megbízást.
A hvg.hu által most közzétett indoklás szerint a módosításra azért volt szükség, mert "a bevándorlási ügyek alakulása új helyzet elé állítják mind az Európai Unió vezetését, mind a tagállamokat - köztük Magyarországot is -, a kormányzati döntések, álláspontok megalapozásához szükség van kiegészítő szolgáltatás igénybevételére." A külön eljárás nélküli szerződésbővítés a lap szerint azért is visszás, mert az eredeti megállapodásba beletartozhatott volna a migráció kérdése, hiszen biztonságpolitikával és honvédelemmel kapcsolatban is tanácsokat vártak.
Mivel a korábbi Századvég által készített tanulmányok minősége vitatható volt, a hvg.hu közérdekű adatigénylésben kérte az újabbak rendelkezésre bocsátását. Azonban ahogy korábban is, a minisztérium megtagadta a dokumentumok kiadását, hogy az ügyben nem ő az adatkezelő. Az elutasítás után a lap bírósághoz fordult, az adatkiadási perben a TASZ segíti munkájukat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona