Hagyományosan sok közbeszerzési eljárást bonyolít le a vasúti infrastruktúrát működtető MÁV Zrt. és a személyszállítást végző MÁV-Start Zrt. A szervezetek szorgalmas kiírónak számítanak, tavaly közel 190 felhívás érkezett tőlük, idén már 85 hirdetmény jelent meg, ami időarányosan megfelel a tavalyi év adatainak - tudtuk meg Bende Zsuzsannától, a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) vezetőjétől.
A MÁV beszerzései szinte minden területét lefedik a közbeszerzéseknek, a dolgozók védőitalától és ruházatáról kezdve a villamossági és vasúti anyagokig sokféle beszerzést bonyolítanak, s rendszeresek a milliárdos nagyságrendű, uniós támogatású vasútfejlesztési projektek megvalósítására, illetve a hitelfelvételre kiírt tenderei is.
A vállalatoknak jelenleg nyolc eljárása pályázható. Közülük a legnagyobb falat, a MÁV Zrt. Dombóvár alsó és Baté közötti vasúti vonalszakasz átépítésére kiírt tendere, itt a munka előzetesen becsült értéke nettó 5 milliárd forint. A felújítás célja, hogy a vasútvonal alkalmas legyen arra, hogy azon a vonatok az engedélyezett, 100 kilométer per órás sebességgel közlekedjenek. A nyílt eljáráson július 24-ig lehet ajánlatot tenni a cégeknek, konzorciumoknak. Azok pályázhatnak, amelyek rendelkeznek az elmúlt három évben vasúti pályaépítési munkákból nettó 3,75 milliárd forint nettó árbevétellel. Új társaságok esetében nettó kétmilliárdos bevételt kell igazolni.
Pénzintézetek jelentkezését várja a MÁV azon a közbeszerzésen, amit folyószámla hitelkeret biztosítása írt ki, összesen 8,8 milliárd forint értékben. A hitelt öt részben, egy évre vennék fel. A tárgyalásos eljárás jelentkezési határideje június 17-én jár le.
A MÁV-Start villamos alkatrészek (mint például kontaktorok, szelepek, irányváltók, feszültségváltó, relék, fűtési alkatrészek, világítási modulok, kapcsolók, fényszórók, mozdonyvilágítási berendezések) beszerzésére írt ki eljárást mintegy 240 millió forint keretösszegben. A tárgyalásos eljárásra június 18-ig jelentkezhetnek a hitelintézetek.
A MÁV vágányok nagygépes csiszolására és köszörüléséra is keres vállalkozót, ezen az eljáráson június 29-ig lehet ajánlatot tenni. Vontató- és vontatott járművekhez vásárol fém és gumi alkatrészeket (ütközőket, rugókat) a MÁV-Start mintegy 240 millió forint keretösszegben. A tárgyalásos közbeszerzésen június 22-én jár le a jelentkezési határidő.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el