A képviselő testületnek több pontban is határozati javaslatot kell elfogadnia, mivel a DVSC igazgatósága október 30-ára összehívta a társaság (DVSC Futball Zrt.) közgyűlését - írta a portál.
Az egyik szerint a nyáron Törökországba igazolt Varga Kevin szerződése utólagos jóváhagyást igényel. A kontraktus a sajtóban megjelent híreknek megfelelően 850 ezer euróról (vagyis közel 306 millió forintról) szólt.
A másik szerződés értelmében a focicsapat mögött álló gazdasági társaság, a DVSC Futball Zrt. megválna a Szima Gábor kaszinóiban meglévő tulajdoni hányadától is. Szima még 2014-ben megnyerte a jogot a debreceni, valamint a nyíregyházi egységek üzemeltetésére. A közvetlen feladatra létrehozott cégekben, vagyis a Cívis Grand Casino Kft.-ben és az Onyx Casino Kft.-ben eredetileg 40-40 százalékos, kisebbségi tulajdonosként a Loki mögött álló céget is bevette, a csapat tulajdoni hányadát azonban később 24-24 százalékra csökkentették.
Most ettől szabadulna a DVSC Futball Zrt. Az előterjesztés szerint a focicsapatnak a Cívis Grand Casino Kft.-ben lévő 24 millió forint névértékű üzletrészért 136,23 milliót, az Onyx Casino Kft.-ben lévő 24 millió forint névértékű üzletrészért 93,78 milliót ad a Szima család érdekeltségébe tartozó MSZ Kaszinó Kft.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el