A Dunaferr szerint jogerős végzés hiányában csak akkor lehetett volna határozatképes a közgyűlés, ha azon minden részvényes megjelenik és minden részvényes egyhangúlag egyetért a közgyűlés megtartásával. A cég székhelyén azonban a jelenlévő néhány magánszemély részvényes kivételével senki nem jelent meg. A Steelholdnak ciprusi bírósági döntés tiltja, hogy május 20-ig az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlésén részt vegyen és szavazzon.
"Az álképviselők a társaság székhelye melletti parkolóban állva ismét becsapták a szakszervezeteket és a munkavállalói képviseletet, és fénymásolt, nem valódi meghatalmazást mutogatva ismét megpróbálták benyomni embereiket az ISD Dunaferr Zrt. vezetésébe" - fogalmaztak.
A Steelhold képviseletében fellépő Mikó István a Dunaújvárosi Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy a cég telephelye előtt megtartott közgyűlésen a cégbíróság által előírt napirendi pontokat tárgyalták meg, ezek szigorúan a társaság törvényes működésének helyreállítására vonatkoztak, így új igazgatóságot, felügyelőbizottságot, cégvezetőt és könyvvizsgálót választottak. Módosították az alapszabályt is, a döntéseket felterjesztik a Székesfehérvári Törvényszék elé és várják a kedvező elbírálást, az új vezetők bejegyzését.
A Steelhold ügyvédje, Szabó Antal szerint a közgyűlésen megjelent a részvényesek többsége, tehát határozatképes volt. Jelen volt a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Steelhold Limited, a Dolgozók Részvényesi Konzorciuma, nem jelent meg a magyar állam képviselője, és Natalija Basinszkaja vagy képviselője sem.
Kapcsolódó
A közgyűlés visszahívta posztjáról Evgeny Tankhilevich cégvezetőt, akinek már tavaly lejárt a megbízatása, helyére az ukrán Gladkikh Vasylt nevezte ki. A Dunaújvárosi Hírlap arról is ír, hogy Nagy Péter, a Dunaferr vezető jogásza által a korábban lejárt mandátumú három igazgatósági tag és Evgeny Tankhilevich bejegyzésére beadott kérelmének elutasítása jogerőssé vált a Győri Ítélőtábla szerdai döntésével.
A vállalat vezető jogásza április 19-ei sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy előszerződést kötött az ISD Dunaferr Zrt. és a Bécsben bejegyzett, nehézipari cégekkel, kazah háttérrel rendelkező, tőkeerős Safin GmbH, valamint új cégként bejegyzés alatt van a Safin Donau Acélipari Zrt. dunaújvárosi székhellyel.
Nagy Péter akkor elmondta, hogy a befektető "szeptember óta működteti a céget", beszállítja az acélgyártáshoz szükséges alapanyagok nagy részét, de a megállapodás értelmében kész a működtetést és a két fél közötti kapcsolatot magasabb szintre emelni. Megjegyezte, hogy a szerződés végleges formája még kidolgozás alatt áll.
Magyarország legnagyobb kohászati vállalatának válságához nagyban hozzájárul, hogy az ISD Dunaferr Zrt. irányításáért lassan egy éve folyik a harc az orosz többségi tulajdonos és az ukrán kisebbségi tulajdonos között.
Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese.
Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. A nyilvános cégadatok szerint a 4500 munkavállalót foglalkoztató ISD Dunaferr Zrt. 2018-ban 368 milliárd forint nettó árbevétel mellett 10,6 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el. A jogi problémák miatt nincs se 2019-es, se 2020-as mérlege.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól