A bíróság rövid szóbeli indoklása szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. Ez pedig a törvény kötelező rendelkezése szerint nem teszi lehetővé az elfogatóparancs végrehajtását.
A bíró megjegyezte azt is, hogy ez a döntés csak Magyarország határain belül érvényes, más államokat nem érint, hogy megszűnt a nyomozás.
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése - amely megegyezett a magyar ügyész és Hernádi Zsolt védőjének indítványával is - jogerős.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt