A közlemény szerint a támogatást terményszárító létesítésére, maximum 5000 tonna termény tárolásához szükséges terménytároló-kapacitás, valamint univerzális magtisztítók, elő- és utótisztítók kialakítására használhatják a gazdák. Az ügyfelek egyéni projekt esetén maximum 100 millió forint, kollektív projekt esetén pedig maximum 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján az idén augusztus 5. és 2018. augusztus 6. között.
A felhívást a Vidékfejlesztési Program Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázat keretében tették közzé, amellyel együtt eddig 32 pályázat jelent meg a Vidékfejlesztési Programban. Emellett a rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből a Miniszterelnökség eddig mintegy 845 milliárd forintot hirdetett meg a gazdálkodók számára, amely a teljes keret közel kétharmada - áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint a pályázat elsődleges célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása a megtermelt szántóföldi termények tárolási és szárítási kapacitásainak, valamint erőforrás-hatékonyságának biztosításával.
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye